Méhekkel 6 évvel ezelőtt kezdtünk foglalkozni. Az (utólag  belátom, kicsit túl naív) alapötlet az volt, hogy ebben a nyugodt, tiszta környezetben, ahol élünk, fel tudjuk ajánlani egy pár családnak a túléléshez szükséges életkörülményeket.

Két kaptárral kezdtük, mert nem akartunk több mézet annál, mint ami a családunknak kell. Elvégeztünk egy kezdő majd egy haladó tanfolyamot, beiratkoztunk a méhész egyesületbe, megvásároltuk a méhészkedéshez szükséges felszerelést, és megvettük a méheket is.


Az első évben 56 kg mézet pergettünk a két kaptárból.

Büszkén kihúztuk magunkat, hogy ez igen, hát tényleg, érdemes ezzel foglalkozni.

Elvégeztük a nyár végi-tél eleji munkálatokat a kaptárak körül, majd vártuk a tavaszt.

Február táján kezdett gyanús lenni a nagy csend a méhek körül.

Tőzsgyökeres méhész barátunk látogatása során elmondtuk, hogy hát talán nem teljesen normális ez a dolog. Mire ő odament a kaptárakhoz, megütögette az oldalukat, és azonnal kimondta a szörnyű ítéletet, a méhek elmentek. Hová, kérdeztem én döbbenten. Bele a hóba??? A mínusz 10 fokba??? Vagyis a biztos pusztulásba?

Kinyitottuk a kaptárakat, mind a kettő üres volt. Vagyis nem, a mézzel roskadásig megrakott keretek benne maradtak. A méhek szemlátomást tömeges öngyilkosságot követtek el.

Azt hittük, mi szúrtunk el valamit. De nem, a környéken a méhek 30-70 %-a elpusztult abban az évben. Senki nem tudta még megfejteni, mi történt. Azt mondják, a vegyszerektől van. Van aki az atkákat hibáztatja. Biztosat senki nem tud.

Anya nélkül megzakkannak a méhek

Nem részletezem. Azóta már volt, hogy királynőt kellett cserélnünk, most is remeg a kezem, ha rágondolok, hogy jelöltem meg festékkel a hátát a műanyag keretbe fogott anyának. Hogy nehogy kárt tegyek benne. Mert anya nélkül megzakkannak a méhek. Össze-vissza repkednek, nem dolgoznak rendesen, mert ha nincs anya, nincs fialás (peték, amiket táplálni kell, amikből újabb méhek születnek) és nincs jövő.

Volt, hogy csak egy kaptár maradt. Volt, hogy kirajzottak, úgy szedtük össze a szomszédos fáról őket. Volt, hogy észre se vettük, hogy kirajzottak. Volt, hogy lett mézünk, többnyire nem. Csak etettük, etettük őket, mert rossz volt a nyár, nem tudtak eleget gyűjteni az életben maradáshoz.

A méhek világa hihetetlen érdekes.

30-50  ezren laknak egy kaptárban, és mindenkinek van dolga. A nyári méhek másfél hónapig élnek, a téliek ősztől tavaszig. A nyáriak gyűjtik a mézet a családnak, ősszel megszületnek az őszi méhek, akiknek az a dolguk, hogy életben tartsák a királynőt.

A kaptárban télen is 20 fok körüli a hőmérséklet, bármilyen hideg van kint. A kaptárakat nem fűtjük. A méhek fűtik a szárnyuk csapkodásával. Egy csomóba verődnek a kaptár közepén, a gombóc közepén a királynő.

Az ember 800 méhcsípést bír ki, annál többe belehal. Ha egy dühös méhcsalád megtámad valakit, jobban teszi, ha menekül. A méhek akkor dühösek, ha éhesek. Akkor ingerültek, ha fúj a szél vagy vihar közeleg. Olyankor nem tanácsos  a közelükbe menni. Kirajzás előtt a legbékésebbek, mert akkor jól megtömik a hasukat a nagy utazás előtt.

A kirajzás azt jelenti, hogy ha sokan vannak odabent, és nincs hely, gyorsan nevelnek maguknak egy királynőt, aki aztán magával viszi alattvalói jó részét egy másik kaptárba, alapít egy újabb kolóniát. Fák odvába, beton villanyoszlop (saját szememmel láttam!) belsejébe költöznek ilyenkor, de védtelenül sokszor el is pusztulnak.

A dolgozó méhek mind nőstények. A hímeknek egy feladatuk van: megtermékenyíteni a királynőt. Utóbbi életében egyszer hagyja el a kaptárt, amikor nászrepülésre indul. A megtermékenyítés után egész életében csak annyi a dolga, hogy petéket rakjon. Hosszú életű, 4-5 évig is elél. A jó anya a méhek biztosítéka a jövőre nézve.

A virágpor a méhek tápláléka. A gazdag virágmezők lelőhelyeit sajátos tánc formájában tudatják egymással. Egyszerre csak egyfajta virágra szállnak, így végzik a beporzást. Ezért van az, hogy létezik akácméz, hársméz, erdei méz.

A nemzedékről–nemzedékre öröklődő tudásukat állítólga a méhviaszban tárolják.

És mennyi minden van még, amit nem tudunk.

Nem tudtam például megfejteni, miért van az, hogy hazatéréskor az egyik méhecske hason csúszik be a kaptárba, mások a hátukon.

Órákig el tudom őket nézni, ahogy virágporral megrakodva repülnek haza. A virágpor sárga csomókban a lábukon utazik a kaptárig. 1 kg mézhez 2 millió virágot kell meglátogatniuk, ehhez több tízezer repülés szükséges. Szédületes számok.

Ezért van az, hogy a saját mézünk az aranynál is nagyobb becsben van. Csakis a kiválasztott emberek kaphatnak belőle: a gyerekeink.


Szeretnél még többet tudni a méhekről és az apiterápiáról?

Javaslom, olvasd el a korábbi méhekről szóló bejegyzésemet is!

Csíkos ruhás barátaink, a méhek

A méhek porozzák be a világ növényeinek 80 %-át. Nélkülük nem teremnének a fák, nem virágoznának a virágok…

Elolvasom >>

Címkék:
Lopes-Szabó Zsuzsa vagyok, a Gyuri bácsi lánya. Ez az én blogom, melyben nem csak gyógynövényekkel kapcsolatban olvashatsz, hanem utazásaimról, egészségről és gyerekekről is írok.