Mese Gyuri bácsiról meg az ölyvről

Tudod, mit mi történt egyszer Gyuri bácsival? Képzeld, összetalálkozott egy régi barátjával, aki egy ölyvet szorogatott a hóna alatt.

Mit akarsz azzal a madárral? – kérdezte Gyuri bácsi.
Beteg a lába, nem tudja megfogni a zsákmányt, így azt gondoltam, kitömetem, szép dísz lesz a szobában.
Add el! – mondta Gyuri bácsi.
Nem eladó – így a barát – de egy pofonért odaadom neked, mondta viccesen.

Gyuri bácsi beleegyezett az alkuba, és kapott is egy akkora pofont, hogy beleszédült – de a madár az övé lett. Hazavitte, levitte a pincébe, ahol volt fény, tudott röpködni, de nem tudott elrepülni. Szegény madár nem tudta, mi történik vele. De jött az az ember minden nap kétszer, reggel meg este, vizet hozott meg húsdarabokat, amiket a kifeszített csőrébe tett. Lábát gyógyteával mosogatta, hogy gyorsabban gyógyuljon.

A madár nem ellenkezett, érezte, jót akarnak neki. Gyuri bácsi nézegette a lábát, hát az bizony nagyon sebes volt. Be fog az szépen hegedni, ha engedi mosogatni, gondolta Gyuri bácsi, és szorgalmasan járt a pincébe hosszú heteken keresztül. A madár nem bántotta, pedig az ölyvnek éles a csőre, nagyon is. A lábacska pedig szépen gyógyult.

Gyuri bácsi akkor próbára tette a madarát. Vajon meg tudja-e már fogni a zsákmányt? Eleinte nem sikerült neki. De egy napon karmai közé vette a húst, és egyedül ette meg-ekkor tudta Gyuri bácsi, a kórházi ápolásnak vége, a madár mehet vissza a szabadba. Mert nem való egy egerészölyv a pincébe, ezt mindenki tudja. Fogta tehát a madarat, zsákba tette és kivitte az erdő szélére. Ott kinyitotta a zsák száját, a madár pedig azonnal kirepült és felült egy szénakazal tetejére. Nézték egymást sokáig, Gyuri bácsi meg az ölyv, aztán egyszer csak a madár huss! elrepült. Gyuri bácsi úgy látta, mintha köszönetet intett volna távozóban a szárnyával.