Nem szeretnék a vírussal foglalkozni. Ez nem azt jelenti, hogy nem tettem – és teszem – meg a szükséges, javasolt intézkedéseket. Csak azt jelenti, hogy unom már folyton a híreket nézni, és hogy szerintem még a mostani rendkívüli helyzetnek is van jó oldala.
Ma kint voltam a kertemben. Máshová úgysem megyek, önkéntes karantént vállaltunk be a férjemmel, mert ezt tanácsolják, meg ezt diktálja a józan ész.
Itthonról dolgozom. Kifejezetten jó dolog. Úgy érzem, szabadságon vagyok. A munka mellett van időm kertészkedésre, olvasásra, a ház körüli munkákra. Most látom csak, mennyi időmet elvett a jövés-menés. Számot vetek az életemmel, a hétköznapjaimmal, ami csak így lehetséges, ebben a lelassulásban. Nem mindig hízelgő a szembesülés.. mennyi üresjárat, mennyi fölösleges időtöltés, mennyi elpocsékolt óra jellemzi az életemet.
Szóval a kertben voltam. Gyönyörűen sütött a nap, elkezdtem összeszedni a tavalyi leveleket. És lám, ott alatta, láthatatlanul elindult az új élet. Picike levelek, virágbimbók ébredeznek feltartóztathatatlanul az avar alatt. Óvatosan kitakartam őket, remélem, nem fáznak meg.
Védeni kell a kertbe bejáró őzektől is a zsenge hajtásokat, ilyenkor nagyon éhesek a vadállatok, mindent megrágnak, ami zöld és friss. Úgyhogy kaptak egy védőhálót meg egy „madárijesztőt”, remélem, elég lesz.
Felébredtek a méhek is. Zümmögve keresik a kevéske táplálékot, van már egypár virág. Táplálni kell a fialást, az új nemzedék most van születőben.
Tanulhatnánk tőlük. Teszik a dolgukat, tudják, a jövő nemzedék a biztosítéka a kaptár, a család fennmaradásának. Mondhatjátok, ostoba állatok. Nem igaz: vége megfejtették a méhek táncának szimbolikáját. Az iránytű pontosságával mutatják a szélességi és hosszúsági fokokat társaiknak, hol találják a legdúsabb viráglegelőket.
A télen kosztos cinkéink keresik a fészeknek valót. Kitakarítottuk a tavalyit, hihetetlen, milyen gondosan volt megépítve. Hogy a kicsiknek jó helye legyen, mert ők a jövő, az élet.
Számunkra is lecke: a jövőt a gyerekeink unokáink jelentik. Ők fognak bennünket látogatni, ha öregek és elesettek leszünk, ők fogják megsütni a kenyeret, amit megeszünk, megvarrni a ruhát, amit felveszünk. Ők azok, akik miattunk, hogy ránk vigyázzanak, takarék üzemmódba tették a világot. A legkevesebb, hogy cserébe vigyázunk magunkra, ne legyen velünk gondjuk, van nekik most úgyis elég.
Fotón unokám, Maja
Ezúton bíztatom kortársaimat, hogy vegyék észre azt, ami túlmutat rajtunk.
