Megváltozott a menetrend. A szokásos délelőtti repülő, ami visszarepít Svájcba, mostantól reggel 6 órakor indul.
Háromnegyed négykor keltem. Alig volt időm rendbe szedni magam, becsukni a bőröndöt, és már indulni is kellett. A reptéren meglepően sokan voltak, a biztonsági kapunál várni kellett, a személyzet morcos volt és barátságtalan, nem tudtam őket hibáztatni, ők is korán keltek.
Beszálltunk, leültem a helyemre, és egyszer csak halk nyávogást hallottam. Először azt hittem, valaki a telefonján nézeget valamit, de a nyávogás nem maradt abba. Mikor mindenki elhelyezkedett és a folyosó üres lett, hátranéztem. A hátam mögött a másik oldalon egy utazó kosárból jött a nyávogás. Fiatal állat lehetett, vékony volt a hangja.
Álmos voltam és nyűgös. Alig aludtam valamit, az idő nyomott volt, csepergett az eső, szürke volt az ég. A repülőn hideg volt, le se vettem a kabátom. A nehéz bőröndömet alig tudtam feltolni a csomagtartóba, ettől megfájdult a derekam. Kezdődő torokgyulladásom miatt folyamatosan köhögtem. Egyszóval nem volt jó kedvem.
Erre jön ez a macska. Irritált a hang, amit hol halkan, hol erősebben, de egyfolytában hallottam. Kezdte elönteni az agyamat a negatív köd. Minek utazik valaki egy macskával? Nem tudták volna valakinél hagyni, nincs egy barát, egy jó szomszéd, egy családtag, aki elvállalta volna pár napra? Nem bírják ki ezek az életet a macskájuk nélkül? Egyáltalán, minek kell valakinek egy MACSKA???
Felszálláskor aztán igazán rázendített. Keservesen, torka szakadtából nyávogott, ahogy a motorok felzúgtak, a gép rázkódott a betonon, iszonyú zaj lett hirtelen.
És egyszer csak arra gondoltam, hogy szegény állat be van zárva egy ketrecbe, fogalma sincs, mi történik vele. Sötét van bent, alig lát valamit a tenyérnyi nyíláson át, az idegen szagoktól és zajoktól halálosan meg van rémülve. Joggal gondolja, hogy itt a világvége. És nem tehet mást, mint nyávog.
A helyébe képzeltem magam, ekkor lett a nyavalyás macskából szegény kiscica. Hogy mi hozta a fordulatot, nem tudom. Onnantól fogva nem zavart a nyávogás. Mikor még egyszer hátranéztem, a tekintetem összetalálkozott a fiatal nőével, akié a cica volt, és aki bocsánatkérően mosolygott rám.
Milyen kevés elég ahhoz, hogy toleráld a világot, korholtam magam. Mire volt jó a düh, a harag, csak mert zavart az a vékony hangocska. Holott joga van a macskának nyávogni, a fiatal nőnek macskát tartani és vele utazni– persze nekem is jogom van dühöngeni, de mire megyek vele. Csak még rosszabb kedvem lesz.
Mennyivel szebb most a világ. Ezzel a jóleső érzéssel dőltem hátra és aludtam el egy pillanat alatt, mert már nem is hallottam a nyávogást.