Mutasd azt a képet, hadd nézzem meg közelebbről – mondta a rövidlátó Erzsike néni, és jó messzire kinyújtotta a kezét, amiben a fénykép volt.
Idézetek
Jóska bácsi utolsó kívánsága az volt, hogy hamvait szórják a Tiszába.
Ahogy a gyászoló család a hídon állva elérzékenyülve nézte az eseményt, hátul valaki az orra alatt dörmögve megjegyezte: úszni se tudott.
Bárcsak még egyszer hetven éves lehetnék – sóhajtott fel a kilencvenhárom éves Hilda néni.
„Az embernek is vannak gyökerei, csak nem látszanak!”
(Nyírő József: Uz Bence)
Hajszálgyökerek ezek, ezer kicsi szálacska, amik hihetetlen erősen kapaszkodnak a földbe. Az esti mesék, az óvodai mondókák, anyánk ruhájának az illata. És a nyelv, a semmihez nem fogható kincs, amit ajándékba kapunk.
Ezek azok a gyökerek, amik visszahúzzák az embert a szülőföldjére.
A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.
Jókai Anna
Rutger Bergnan: Emberiség
(Mégis jobbak lennénk, mint hittük?)
Egy öregember azt mondja az unokájának: ” Szörnyű csata dúl bennem két farkas
között. Az egyik gonosz-dühös, irigy, féltékeny, arrogáns és gyáva. A másik jó- békés,
szeretetteljes, szerény, nagylelkű, őszinte és megbízható. Ez a két farkas benned és
mindenki másban is ott lakozik.”
Az unoka elgondolkozik egy pillanatra, majd megkérdezi a nagyapját: „És melyik farkas
győz? ” Az öregember mosolyogva így válaszol: „Az, amelyiket eteted.”
Teréz anya napi imája
Uram, tégy engem a te békéd eszközévé.
Ahogy gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek.
Ahol sértés, oda megbocsájtást.
Ahol széthúzás, oda egyetértést.
Ahol tévedés, oda igazságot,
Ahol kétely, oda hitet,
Ahol kétségbeesés, oda reményt,
Ahol szomorúság, oda örömet.
Megszületünk valahová. Megtanulunk egy nyelvet, ami aztán elkísér életünk végéig. Először gügyögve, aztán selypítve beszéljük, aztán felnőtt módjára, de beszéljük még 90 évesen is, műfogsorral, szélütés után, akkor is, amikor már alig lehet érteni, amit mondunk.
Elengedhetetlenül szükséges, hogy a gyógynövények visszanyerjék azt a szerepet, amelyet évszázadokon át betöltöttek életünkben. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy ne hagyjuk kiveszni hagyományainkat.
Úgy érzem az a feladatom, hogy ezt az üzenetet minél több embernek átadjam.
Lopes-Szabó Zsuzsa, a füvesember lánya