A gyerekneveléshez mindenki ért. Vagy legalábbis úgy gondolja. A gyereknevelés a világ legnehezebb és egyben legkönnyebb dolga.
Nekem kettő van, úgy neveltem őket, ahogy a legjobbnak gondoltam. Sok szeretettel, odafigyeléssel, aggodalommal, néha türelmetlenül. Kábé mint amikor egy vak ember egy sötét szobában próbál eligazodni. Még úgyabbul, mert a vakokkal ellentétben nekem nem adatott meg a nyolcadik érzék, hogy a bőrömmel is lássak. Tapogatóztam, néha falba ütköztem, aztán újra éreztem a teret magam körül.
A gyereknevelés olyan, hogy csinálod, csinálod, aztán 20 év múlva kiderül, jól csináltad-e.
Persze vannak azért biztató jelek.
A gyereked növekszik, cseperedik, nem halt éhen a kiságyban fekve, nem ejtetted fejre, és nem csúszott ki a kezedből a biztos halálba, mikor épp a fürdőkádba emelted be. A pelenkázást is elég ügyesen elsajátítottad már az első 3 hónap után, épp akkorra, mikor az első híg hasmenések ideje véget ért. Hosszas tanulmányozás után megfelelő sorrendben kapta a kisbabád a tojást, őszibarackot és a mézet, megtanultad a lázmérést és a lázcsillapító kúpok beadásának mikéntjét.
A csecsemő sír, ha éhes, ha fázik vagy melege van, sír, ha fáj a torka vagy a hasa, akkor is sír, ha unatkozik. Te pedig azért nagyjából tudtad, melyik sírást kell komolyan venni, és melyiket nem, szintén úgy a harmadik hónap tájékán.
Biztató jel volt,
hogy a kisbabád elhallgatott, ha a karodba vetted. Biztató jel volt, hogy nagyobbacska korában úgy simult hozzád, mint ahogy a hagyma rétegei egymásra. Szorította a nyakad, a kezed, simogatta vagy húzta a hajad, veled játszott, neked kellett rajzolni vele, és felkelni hozzá éjszaka, ha rosszat álmodott. Tőled kérte az ennivalót, tőled tanulta az első szavakat és azt, hogy kell fogni a kanalat. Veled akart aludni menni, és tőled akarta
az esti mesét.
Tehát ügyesen elértétek a kisgyermekkort, és aztán jött az iskola.
Veled írt leckét. Neked mondta el, hogy ki a barátja, te készítetted az uzsonnáját, fésülted a haját, és az is te voltál, aki elfelejtette hétfő reggelre kimosni a tornacuccát. Ő pedig megbocsájtott. Pedig súlyos következményei voltak a tesiórán, ha nem volt felszerelés, de miattad azt is bevállalta.
Kamaszként
te voltál az, akire rácsapta az ajtót, akinek üvöltve mondott ellent, akit kifigurázott az ósdi gondolkodása miatt, és az is te voltál, akinek elmesélte az első szerelmét. Tőled kérte az első tanácsokat a randival kapcsolatban, neked mondta el, mit szeretne a szülinapjára, és veled beszélte meg, mi legyen belőle, ha majd nagy lesz.
Neked mondta el először, hogy gyermeket vár—de ez már jóval később volt. Akkorra már tudtad, hogy ösztönösen, nagy mázlival, de jól csináltad. Mert akkorra már eltelt az a bizonyos 20 év, amiről az előbb beszéltem.
