Augusztusban az egész családom együtt nyaralt Tenerifén, a Kanári szigetek legnagyobbikán.
Vulkáni sziget, a tengerből emelkedett ki jónéhány millió évvel ezelőtt, és most sincs rajta sok növényzet. Sűrű erdőkhöz szokott szememnek furcsa volt a terméketlen táj és a szokatlan növényzet.
Húsos kaktuszok 
Húsos kaktuszok 
És ismeretlen, akáchoz hasonló gyönyörű piros virágú fa: 
És a banánfák, melyek mindenhol vannak – Ida banánt szed
Kárpótolt viszont az Atlanti óceán, mely körbeveszi a szigetet.
A nyaralásunk koncepciója az volt, hogy olyan szállodába megyünk, ahol teljes ellátást kapunk, így senkinek nem kell bevásárolni, főzni, teríteni, leszedni, mosogatni.
Ebben az édes semmittevésben telt a 10 nap, unokákkal, kirándulásokkal, fürdéssel, tengerbámulással. Rák jegyben születtem, ami vizes jegy, talán ezért vonzódom annyira a tengerhez. Nem vagyok egyedül, azt hiszem, azzal, hogy végtelen ideig tudom nézni a vizet, a hullámok fehér taraját, hallgatni a morajlást, ahogy a sziklákhoz csapódik a sós víz.
Még fürödni sem muszáj. Bár a víz nem volt hideg, és voltak csendes napok, én nem merészkedek a parttól messze, tudom, hogy a hullám behúz, és sokkal erősebb nálam.
A parti homok fekete volt, ilyen sem láttam azelőtt. Ahogy a napernyő alól szaladtam a vízhez, csak úgy égette a talpam.
A szálloda egy hatalmas komplexum volt, nagyon sok ember, több száz szoba. Nem ilyen nyaraláshoz vagyok szokva, mi szeretünk utazni, minden nap máshol aludni, felfedezni a tájat, városkákat, műemlékeket és jó éttermeket. Meglepően jól éreztem magam annak ellenére, hogy a 10 napot egyhelyben töltöttük.
Egy nap átmentünk a La Goméra nevű szemben lévő kicsi szigetre, komppal 50 perc. A sziget annyira pici, hogy egy fél nap alatt bejártuk busszal.
A nagy család aztán szétszéledt, az unokáktól hatalmas puszikat, búcsúkönnyeket és nagy öleléseket kaptam, hogy el ne felejtsem, milyen jó is volt együtt. Nem mintha el lehetne felejteni..
