Láttam már ilyen fotókat, most megtudtam azt is, milyen érzés ott ülni.
A történet egy Svájcból Budapestre tartó repülőn történt két hete. Időben beszálltunk -ma már ez is ritkaságszámba megy-, és miután mindenki elhelyezkedett, a kapitány bekapcsolta a mikrofont, és bemondta a szokásos dolgokat. Bemutatkozott, bemutatta az első tisztet, elmondta, hogy merre fogunk repülni, milyen magasságban, meddig fog tartani az út, milyen idő van Budapesten, stb. A végén jó utazást kívánt, majd mosolyogva hozzátette, és ha valakinek van felesleges svájci csokija, szívesen elfogadja.
Volt nálam ajándékba vásárolt pár tábla csokoládé, kivettem egyet a táskámból, és odavittem az utaskísérőknek.
-Küldöm a kapitánynak, mondtam.
-Jaj, dehogy, nem kell komolyan venni, csak poénkodott, mondták.
-Ez a poén másik fele, válaszoltam, és leültem a helyemre.
Félúton jártunk, amikor odajött hozzám az egyik utaskísérő, hogy a kapitány köszöni a csokit, és azt üzeni, leszállás után vár a pilótafülkében.
És úgy volt. A fülke ajtajában állt, bemutatkozott, és mondta, üljek nyugodtan a helyére.
-Ide, tényleg? -kérdeztem félszegen, és beültem a pilóta székébe.
Szétnéztem, annyi műszer világított, mint a fények a karácsonyfán. Készített néhány fotót, megengedte, hogy megfogjam a kormányt.
-Jók lesznek a fotók a blogomba-mondtam.
-Igen, van blogja, és milyen témájú?
-Gyógynövények- mondtam. -Talán hallottak az édesapámról, a bükki füvesemberről- folytattam bátortalanul.
-Hogyne! Maga a lánya? Nahát! Isszuk a teáit! -mondta lelkesen a kapitány.
A repülő egy A 320 típusú Airbus volt. 186 utast visz, 30 ezer liter üzemanyag fér bele, 37 méter hosszú és 34 méter a fesztávolsága (szárnytól szárnyig). Az önsúlya 42 600 kg, megpakolva 78 tonna!! sebessége 905 km/ óra.
Gondolhatjátok, hogy kellőképpen meg voltam illetődve.
A fényképek tanúsítják, hogy igazat beszélek. A családomnak azzal küldtem el őket, hogy ma én szálltam le Ferihegyen.
