Védőoltás, ami (nem) véd

A méhnyakrákot okozó HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltásról azt gondoltam, hurrá, itt egy megoldás, ami százezrek életét mentheti meg. Magyarországon 2014-től kérhető ingyenesen a serdülő korú lányok számára.

Azóta nem is igen hallottam az eredményekről, ami persze csak azt jelenti, nem voltam érintett a dologban, a lányaim már jócskán kinőttek a kamaszkorból.

De most kezembe akadt egy írás, amitől borsózik a hátam, abból idézek.

“A HPV vírus elleni oltás minden idők legnagyobb orvosi botránya”, ezt mondja dr. Bernard Dalbergue, aki annál a gyógyszergyárnál (Merck, USA) dolgozott kutató orvosként, amelyik az oltóanyagot kifejlesztette, “melynek katasztrofálisak a következményei”.1

Talán még korai messzemenő következtetéseket levonni, mert nem áll elég adat rendelkezésre. Több orvosi publikáció feszegeti viszont a kérdést, vajon tényleg véd-e az oltás a méhnyakráktól, netán ellenkezőleg, okozza azt. Vannak aggasztó esetek, amiknek érdemes lenne utána járni.

2018 áprilisi határozatában a védőoltásokkal szembeni ellenérzések kivizsgálását a Európai Parlament is erősen sürgeti, de azóta sem történt semmi.

A rémisztő helyzet sajnos az, hogy a gyógyszerekkel ellentétben a védőoltásoknak sem rövid, sem hosszú távú hatását nem tesztelik dupla vak kísérletekben, nem vizsgálják rákkeltő hatásukat, sem a termékenységre való befolyásukat.

Mert a gyártóknak és forgalmazóknak nem áll érdekükben a vizsgálatokra költeni. A Gardasil 9 nevű oltóanyag 2 milliárd € (forintban 640 millliárd) bevételt hoz évente. A Cervarix oltóanyag ezzel szemben “csak” 160 millió €-t jövedelmez.

Egy adag oltóanyag előállítási költsége 0,50 euró, fogyasztói ára viszont 130 €.

Ezek után nem csodálkozom, hogy nem nagyon keresik az okát, miért is kéne vizsgálgatni a hatást. Ráadásul most már fiúknak is ajánlják a (rendkívül ritka) nemi szervi és anális rák ellen. Ami még több euró érvet sorakoztat fel a védőoltás mellett.

Bár lenne annyi rálátásom a helyzetre, hogy meg tudjam nektek mondani, mi az igazság. Így csak annyit tehetek, hogy megosztom ezt, és azt tanácsolom, amit viccesen édesanyám szokott volt mondogatni: ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz.


1 Senta Depuydt, Nexus 2019. január-február 49-55 oldal

Madárfészek

Ólommérgezés