Valamelyik előző életemben egész biztos madár voltam, annyira szeretem őket.
Télen több etetőből is kínálom a magokat, egyéb eledelt nekik, szívesen nézem, ahogy jönnek falatozni. Az ablak előtti körtefán lógnak a madáretetők, elég magasan, hogy a szomszéd macskája ne érje el.
Sokfajta madár jár, leggyakoribbak a vörösbegy, a cinke, a rigó, a zöldike, néha a fakopács, és sokszor a szajkó.
Minden évben körbeaggatjuk a házat a kertészáruházban vásárolható madárfészkekkel abban a reményben, hogy felfedezik a madarak.
Nincs mindig szerencsénk, az idén az volt. Néhány hete vettem észre, hogy mintha egy madár repülne az egyik fészekbe, de olyan gyorsan történt, hogy azt hittem, rosszul láttam.
Később észrevettem, hogy a látogatások rendszeressé válnak. Onnantól kezdve figyelni kezdtem a fészket, és nemsokára már biztos volt, hogy laknak benne.
Aztán egyszer csak vékony, éles csipogást kezdtem hallani. És nagyon hamar kidugta a fejét egy kis fióka: már látszott a sárga tollacskája. Lármásan követelte szinte egész nap az ennivalót, amit a szorgos szülők hordtak neki.
Mondanom sem kell, elég sokat álltam a konyhaablakban, ahonnan ráláttam a fészekre. Egy pár homályos fotó is készült, sajnos, amint kimentem a folyosóra, hogy jobban lássak, a szülők nem mertek a fészekre repülni.
Itt a fészek, kandikál belőle a kicsi cinke:
És végül sikerült egy pici videót is csinálni, miután vagy 20 percig álltam lesben:
Ez volt tegnap. Aztán megüresedett a fészek, kirepültek a fiókák. Remélem, majd visszajárnak a körtefa kártevőit megtizedelni.
