Ősszel érdekes dolgok történnek nálunk. A vidéki házunkban a tél elől menekülve megjelennek az állatok: először a legyek, azután az egerek. A legyeket genetikailag gyűlölöm – a nemsokára megjelenő könyvemből, amit édesapámról írtam, kiderül, mi a genetika-de velük nincs sok gond: maguktól elpusztulnak, csak össze kell őket szedni.
Az egerekkel más a helyzet. Az egér rágcsáló, vagyis folyton rág és mindent meg tud rágni, valamint éhes, tehát bármilyen ennivalóra bukkan, megeszi. Ha nem fér hozzá, kirágja a dobozt-papírt-műanyagot- parafa dugót, amivel elég sok bosszúságot és kárt tud okozni.
Amikor ebbe a házba költöztünk, iszonyúan bosszantott a jelenség. Undorodtam a konyha mögötti folyosón az egérpiszoktól, a megrágott ennivalótól, amit persze ki kellett dobni, utáltam, hogy mindent kirághatatlan dolgokban kell őrizgetnem, ha nem akarom, hogy a lisztet, tésztaféléket, babot stb megkóstolják. Megszoktam aztán, hogy ilyen az ősz, jönnek a mezei egerek, akik ügyesen ellátják magukat nyáron, de ha jön a hideg, menedéket és táplálékot keresnek.
Az idén is megjelentek. Figyelem már ilyenkor, hol látom a nyomaikat, mert vannak évek, amikor sokan vannak, és még a konyhába is bemerészkednek, de általában a spájz és a konyha mögötti folyosó a működési területük. Ahogy mondtam, az idén a spájzban fedeztem fel először a nyomaikat 3 kirágott tejesdoboz kapcsán. A tej egy része kifolyt, mire észrevettem, már megaludt a földön, más részét gondolom megitták. Az apróra rágott tejesdoboz millió darabkáját takarítottam fel a még nem túl büdös de már erősen “illatozó” tejmaradékkal együtt, amikor meglepődve vettem észre, hogy nem vagyok dühös, de még egy kicsit se, az egerekre nem haragszom, csak az bosszant, hogy takarítanom kell utánuk.
Mert nézzük csak, mi történik. Az egerek a természet részei. Ugyanannyi joguk van a túléléshez, mint nekünk. Ha keresik az élelmet, a meleget, az természetes jelenség, nem lehet rájuk haragudni. Más kérdés persze, hogy nem kívánja az ember az egerekkel a társbérletet, nincs helyük a konyhában, a spájzban és egyáltalán a házunkban. Nem haragudni kell rájuk, hanem távol kell tartani őket.
A természetben lévő összefüggéseket nehéz látnunk a csekély befogadóképességű emberi aggyal. Ki vagyok én, hogy felülírjam a természet törvényeit, csak azért, mert nekem nem felelnek meg? Milyen alapon ítélem el az egereket, akiket csak az életösztön hoz a házamba?
Az állatoknak, a növényeknek is vannak jogaik. Van egy nagyon szép Jókai Anna idézet a blogomon:
“A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek
között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek
nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott
leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra
nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.”
Milyen törvények szerint él a kakukkfű, a hársfa, a csalán? Honnan tudják, hol a helyük? Mi mondja meg nekik, mikor kell virágba borulni, mikor kell hervadni? Honnan tudják az egerek, mikor kell az én spájzomban keresni az élelmet?
Nem avatkozhatunk ebbe bele. Legalábbis nem volna szabad. Ha megtesszük, természeti katasztrófákat idézünk elő, ami bennünket is elpusztít. Épp ez történik az utóbbi párszáz évben.
És végül nézd meg ezt a videót.
Amit tanít, váljon a hitvallásoddá, a véreddé, add át örökségként a gyerekeidnek.
