„Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő.”
W. Shakespeare: Ahogy tetszik. Ford. Szabó Lőrinc
Órákig tudom bámulni az embereket az utcán, ezen a hatalmas színpadon. Nézem arckifejezésüket, hajviseletüket, csomagjaikat, ruhájukat, lábbelijüket. Elképzelem, hová mennek, hogyan élnek, milyen az otthonuk, a munkahelyük. Azokat szeretem a legjobban, akik előnytelenül öltözöttek, akiknek szemlátomást nem számít, mit gondol róluk a világ. Talán nem törődnek magukkal, gondolom ilyenkor, de az is lehet, hogy nem szeretnek a tükörbe nézni.
Mert egyáltalán nem könnyű szeretni magunkat.
Minden gondolatunkat ismerjük, a legpiszkosabb és legindulatosabb, gonosz gondolatunkat is. Ismerjük gyengeségeinket: önzésünket, irigységünket, féltékenységünket, mohóságunkat és felületességünket.
Na és a külsőnk! Irigykedve bámuljuk a képeslapokban a szikrázó mosolyú, tökéletes testű fiatal nőket és férfiakat, akiket ragyogó fogsorral és hibátlan bőrrel áldott meg a Teremtő. Ehhez képest a tükör csak egy átlagos embert mutat, ilyen vagy olyan színű szemmel, esetleg ráncokkal, apró szőröket és pattanásokat, vérerecskéket és táskákat. Hájhurkákat vagy kilátszó bordákat. Túl vastag vagy túl vékony nyakat/lábat/karokat, nagy vagy túl kicsi melleket.
Pedig mind olyan szépek vagyunk.
Férfiak és nők, kicsik és nagyok, szeplősek és ráncosak, kövérek és soványak, barna vagy zöld szeműek, nagyorrúak és piszék. Mindenkinek van egy sugárzó mosolya, egy kedves tekintete, egy szerelmes pillantása, ami megszépíti. Egy gyönyörű gondolata, ami átragyog a bőrén, mikor átadja a helyét a metrón. Vagy mikor pénzt dob a koldus sapkájába. Meg amikor előreenged egy kismamát a hosszú sorban a pénztár előtt.
Semmi nem szépít meg annyira bennünket, mint a lelkünk békéje.
Ha elfogadjuk, hogy nem születtünk tökéletesnek, csak olyannak, amilyennek. A lábunk talán nem a legformásabb, de milyen jól elvisz bennünket mindenhová! A szemünk lehetne szürke helyett kék, de a szürkével is mennyire messzire látunk! A szeplőink meg kifejezetten szexisek. A vállunk ívét bárki megirigyelhetné, és a nyakunk is igazán karcsú.
A mostani bezártságban barátkozz meg magaddal.
Most van időd törődni magaddal, az egészségeddel. Ha ideges vagy, ha aggódsz, az természetes. De ne vidd túlzásba, mert a lelki sebeket nehéz gyógyítani.
Vagy talán mégsem.
Elég, ha UTÁNA majd kiülsz az utcára és bámulod a járókelőket. És hazafelé menet dobsz egy pénzérmét a koldus sapkájába.