Még mindig és megint vírus

Írta: / 2020. augusztus 31.

Az első nagy ijedtség elmúltával lazult a fegyelem, kinyíltak az üzletek és az országhatárok, újra bejárhattunk a munkahelyre.

Én mindig is itthonról dolgoztam, dolgozom, ebben nem volt különbség. De a kijárási korlátozás persze minket is érintett, fizikailag és lelkileg is.

Most, hogy ezen a megrázkódtatáson túl vagyunk, megkérdeztem magamtól,

mit tett velem ez a néhány hét, mit adott és mit vett el tőlem?

Amit elvett, amit a legjobban sérelmeztem, az a családtól való elszakadás volt. Hónapokig csak képernyőn láttam a szeretteimet, ez nagyon fájt.

De cserébe azt adta, hogy amint lehetett, eljöttek hozzám családostul, hogy együtt töltsék a nyarat velem, egymással. Ha nincs ez a vírus, valószínű nem itt nyaraltak volna, hanem egy tónál, egy kempingben, egy tengerparton, egy más országban.

Hálás vagyok ezért.

Hálás vagyok azért is, hogy magamba nézve, befelé fordulva kicsit még jobban helyére kerültek a dolgok.

Fontos, hogy néha megállj és visszanézz. Kérdezd ki magad, mit csináltál az elmúlt hetekben, mi volt jó, mit csinálnál másképp. Repülj fölébe az életednek, csodálkozz rá, mennyi jó van benne. Ha van családod, ők. Ha nincs, akkor a barátaid. Ha nincsenek barátaid, kérdezd meg magadtól, vajon miért nincsenek. Ha van egészséged, ünnepeld, ha beteg vagy, tegyél érte, hogy meggyógyulj.

Ha van fedél a fejed felett, ha van a tányérodon étel, gondolj azokra, akiknek nincs.

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. Mondja Simon Weil és vele Schäffer Erzsébet. Sokáig nem értettem ezt a látszólag abszurd mondatot. Ma már tudom értelmezni, és igyekszem e szerint élni.

Ünneplem az életem: hogy egészséges vagyok, hogy boldog családban élek, hogy szeretem önmagam és az életemet.

Te mit ünnepelsz? Mondd el nekem itt, hadd tanuljak belőle.

Lopes-Szabó Zsuzsa vagyok, a Gyuri bácsi lánya. Ez az én blogom, melyben nem csak gyógynövényekkel kapcsolatban olvashatsz, hanem utazásaimról, egészségről és gyerekekről is írok.