Ez az írás voltaképp nem szól semmiről.
Csak hogy ezt a kaput hetek óta nézem. Valaki bement ebbe a házba, a kaput nyitva hagyta maga mögött. Valószínű sietett.
Lehet, hogy a nagymamáját ment meglátogatni ebédidőben, mert egyébként nincs ideje, folyton szalad, siet, rengeteg a dolga. Ha végzett a munkahelyén, még be kell vásárolni, elmenni a gyerekért, aztán vacsorát főzni, bedobni egy mosást a gépbe, míg mesét mond a gyereknek, pont lejár a program és ki lehet teríteni. A hét végén próbálja utolérni magát, takarít és rendet rak, meg néha van családi kimozdulás, ebbe sem fér bele a nagymama.
Az is lehet, hogy egy barátot látogatott meg valaki. Egy barátot, aki beteg, be kellett vásárolni neki, megbeszélték telefonon, mire van szüksége, reggel gyorsan megvette, amit kellett, most beszalad vele, délután már nem lesz ideje.
Lehet, hogy egy gyerek volt, aki itt lakik a házban. Iskolából jött, szaladt, mint ahogy minden gyerek mindig szalad. Nincs az a nehéz táska, ami visszatartaná őket, a hátizsák himbálózik a hátukon, csoda, hogy fel nem buknak. De csak szaladnak, iskolába, haza, át az úttesten, egyedül vagy a barátokkal.
Meglehet, hogy az a bácsi hagyta nyitva a kaput, aki az emeleten lakik, kis fekete kutyája van, minden nap háromszor viszi sétálni. A kutya türelmetlen, még fiatal lehet, rángatja a pórázt, mintha ki akarna szaladni a világból. A bácsi szelíden korholja, próbálja visszafogni, kisebb-nagyobb sikerrel. Néha nagyokat ránt a kutya a pórázon, most is ez történhetett, a bácsinak nem volt érkezése becsukni a kaput.
Akárki is volt, egy ember volt, olyan, mint mi. Van télikabátja, fogkeféje, betegbiztosítása, talán autója is. Van otthona, családja, tévéje és könyvei. Szokott moziba menni és fodrászhoz. Szeret utazni, más tájakat megismerni, vannak barátai. Vannak jó és rossz napjai, néha elégedetlen a sorsával, néha boldog.
Ember, a maga nemében egyszeri és utánozhatatlan. Lehet, hogy atomfizikus, lehet, hogy kőműves, fogorvos vagy tanár. Lehet, hogy a házunkat építette, lehet, hogy megmentett minket a fogfájástól, vagy tőle tanultunk meg írni-olvasni.
Bárki lehet. Csak annyit tudunk róla, hogy bement azon a kapun, és nyitva hagyta maga után.