A minap a garázsajtó elől takarítottam az eső által odahordott sarat. Még kicsit nedves volt a közepén, a seprővel nem tudtam felszedni. Szétnéztem, mivel kaparhatnám fel, amikor bevillant egy kép: utcaseprő, amint a seprőnyél végével kaparja a lószart (bocsánat, nem találok jobb szót) az úttest közepén.
Lehettem vagy 5-6 éves, a teraszról bámultam, ahogy dolgozik. Kétkerekű kocsiba szedte a szemetet, a kocsira volt erősítve az összes szerszáma: seprő, lapát, másra nem emlékszem. De nem is igen lehetett sokkal több. A járda mellett az úttestről seperte a port és szedte az izét az út közepéről. Ezek szerint még jártak lovaskocsik.
A szemeteskocsi szürke volt, piros-fehér csíkosra festették a hátsó falát. Gondolom közlekedésbiztonság céljából. Az utcaseprő, vékony kis ember, szürke ruhát és sildes sapkát viselt. Az említett seprő végén fémsapka volt, hogy fel lehessen vele kaparni a kaparnivalót.
Az én seprőmnek nincs fémsapkája. Viszont így is remekül fel tudtam vele szedni a sarat.
És megmosolyogtatott a gondolat, hogy ez az emlék micsoda mélységből került elő. Hol volt a homloklebenyemen ez a lenyomat, ami évtizedek távlatából egyszer csak előkerült, mint láda fenekéről egy rég elfelejtett tárgy. Mennyire megörültem ennek a praktikus tudásnak, ami ott a garázs előtt olyan hasznosnak bizonyult.
Elámultam azon, hogy kisgyerek önmagam milyen alaposan megfigyelte a környező világot. Csak úgy, mint minden kisgyerek.
A mai gyerekek sem mások. Gyerekkel nem lehet sietni. Megáll a pocsolya mellett, (leginkább beleugrik 🙂 ), megcsodálja a kavicsokat, a saját tükörképét a kirakat üvegében, a bogarakat a fűszálon, a virágokat a parkban, a kukásautót. Ügyet sem vet a luxusautókra, a drága holmikra a kirakatban, az elhaladó felnőttek ékszereire és megfizethetetlen árú ruháira. Csak a fontos dolgok érdeklik.
Könyörgöm, ne irtsuk ki ezt belőlük! Hagyjuk, hogy bámészkodjanak, inkább induljunk el kicsit hamarabb otthonról. Ki tudja, mire lesz jó, amit egyszer megláttak, megjegyeztek. Mikor fogja hasznát venni annak, hogy látott egy utcaseprőt, akinek a seprőjén fémsapka volt.
Sokat tanulhatnánk a gyerekektől, ha odafigyelnénk. Megtanulhatnánk, hogy a világ ezer csodáját észre kell venni, és azt, hogy nagyon meg kell különböztetni a fontosat a lényegtelentől.
