Az anyaságról, nagymamaságról szóló lelkes bejegyzéseimet a blogon megtaláljátok, például itt: https://lopesszabozsuzsa.com/2021/02/22/unokak-es-oromok/
De most nem erről szeretnék beszélni. Hanem anyámról, aki a világra hozott. Anyámról, akinek a testében növekedtem, aki megszült, felnevelt engem. Akitől megtanultam enni, járni, öltözködni, fogat mosni, cipőt befűzni. Aki nem aludt éjjel, ha lázas voltam, aki együtt örült és szomorkodott velem. Azt a szeretetet, amit anyámtól kaptam, soha senkitől nem kaphatom meg. Soha, senki nem szerethet engem olyan odaadóan, elfogadóan, feltétel nélkül, ahogyan ő szeretett.
Rá emlékezem ma, anyák napján, de nem csak ma, mert az életem minden napján velem van. Ez a vers jutott eszembe.
Kiss József: Az anyaszív
Ófrancia dal
Egyszer egy legény az eszét vesztette,
– Hallga csak, hallga! –
Egyszer egy legény az eszét vesztette,
Szeretett egy asszonyt, de az nem szerette.
Küldte az asszony: Menj, öld meg anyádat:
– Hallga csak, hallga! –
Küldte az asszony: Menj, öld meg anyádat:
És hozd el a szívét ölbéli kutyámnak.
Ráállt a legény, hazament… megtette…
– Hallga csak, hallga! –
Ráállt a legény, hazament… megtette…
Megölte az anyját, s a szívét kivette.
Hát amint vinné futva, iramodva,
– Hallga csak, hallga! –
Hát amint vinné futva, iramodva,
Felbukik, és a szív elgurul a porba.
És amint gurul… egyszer csak fennszóval
– Hallga csak, hallga! –
És amint gurul… egyszer csak fennszóval
Ím hallja a legény, hogy a szív megszólal.
Megszólal a szív, sírva panaszosan:
– Hallga csak, hallga! –
Megszólal a szív, sírva panaszosan:
„Jaj! – Nem ütötted meg magadat, fiam?”
