Higgyétek el, ha még nem tudtátok volna, hogy nőnek lenni jó. Azt nem tudom, milyen férfinak lenni, úgyhogy a fenti kijelentésem azon a tényen alapul, hogy nő vagyok. De nem is kell hasonlítgatni, minek, az almát a körtével, szokták mondani.
Én elmondom, hogy miért szeretek nő lenni, szép sorban, fontossági sorrend nélkül.
Anya lehettem, átélhettem annak a csodáját, hogy egy emberi lény fejlődik bennem, akivel azonos vagyok, de mégsem. Amikor karomba vettem a kisbabáimat, megkaphattam egy felülmúlhatatlan érzést, a boldogságot a beteljesedést.
Anya voltam-vagyok azóta is. Hozzám fordulnak a már felnőtt gyerekeim a bajaikkal, a kétségeikkel, a gondjaikkal és az örömeikkel. Meghallgatják, nem feltétlenül követik a tanácsaimat, de igényt tartanak rá. És – ahogy Lea unokám fogalmazott a maga 4 éves bölcsességével – ha baj van, ha fáj valami, kell egy anya, az mindenre orvosság.
Egyenjogúságra tartok igényt, ez egyszerűen csak azt jelenti, hogy nem tekintem a női nemet alábbvalónak. Sem feljebbvalónak. Nem sértődöm meg ennél fogva, ha nem engednek előre az ajtóban és nem segítik fel a kabátomat, de örülök neki, ha megkapom egy udvarias férfitől ezeket a figyelmességeket. Apám jut eszembe, aki utánozhatatlan eleganciával tudta előre engedni az ajtóban nőket. Ezekért (is) érdemes nőnek lenni.
Sírhatok kedvemre, nem fognak megszólni, mint szegény férfiakat, hogy „egy férfi nem sír”. Zokoghatok, hüppöghetek kedvemre. Nem vagyok nagyon sírós, de ha vágyam támad rá, jól jön, hogy megtehetem.
Hordhatok mindenféle cipőket. Laposat és tűsarkút, balerinát és bokacsizmát, fehéret, sárgát, pirosat és zöldet, szandált és hótaposót, aranyosan csillogó pántosat és edzőcipőt. Boldogtalan lennék, ha be kellene érnem a férfiak-féle lapossarkú barna vagy fekete félcipővel. Na és a ruhák! Szoknya, hosszú vagy rövid, ruha, spagettipántos, kivágott felső, harisnyák, bodik, leggingsek, csomó dolog, amit a férfiak nem vehetnek magukra. És ennek tetejébe egyébként igazságtalanul, mi bezzeg hordhatjuk a nadrágot (férfi privilégium a XX. századig) és a nyakkendőt is.
Mindenféle praktikákkal szépítkezhetem. Szemfesték, ajakrúzs, tuskihúzó, szempillafesték, pirosító, alapozó és púder áll rendelkezésemre, hogy korrigáljam vagy hangsúlyozzam az arcomon ezt-azt.
Elfogultság nélkül mondhatom, hogy az engem körülvevő férfiak nagy részétől sokkal nagyobb érzelmi intelligenciával rendelkezem, tisztelet a kivételnek, és ezt a nőiségemnek tudom be. Empatikus vagyok, megértő és gondoskodó.
Vállamon viszem, veletek együtt lányok és asszonyok, a világot. A családot, a gyerekeimet, a háztartást a férjemet és az otthonunkat. Büszke vagyok rá, hogy minden gondot és problémát lehet hozzám hozni, mert képes vagyok megoldani. Csupáncsak azért, mert nő vagyok. Nancy Pelosi, az USA képviselőházának elnöke, 5 gyermekes édesanya hatalmas mondása: ha fel tudtál nevelni egy gyereket, bármit meg tudsz tenni.
És így van. Bármit talán nem, de nagyon sok mindent. Mert nő vagy és megtanultad, hogy nem számíthatsz senkire. Ha sír a gyereked, apja vagy felkel hozzá, vagy nem. De te nem teheted meg, hogy a fal felé fordulj. Valakinek oda kell menni az éjszaka közepén, huszonharmadszor is. Egy aranyos eset jut eszembe, amikor hallottam, hogy a gyerek sírogat, de nem volt kedvem újra felkelni hozzá, megvártam, amíg a férjem felébred, fel is ébredt, oda is ment a kiságyhoz, majd mikor a gyerek meglátta, azt mondta neki: küldd Anyát. Hiába, anyának nincs párja.
Ahogy egy régebbi írásomban mondtam,
nőnek nem születünk, hanem azzá válunk. Az út hosszú és nehéz, de minden lépést megéri megtenni. Hiszen hol is tartana a világ nélkülünk, nők nélkül.
Pont ott, ahol férfiak nélkül..
