Ici és Pici két kislány. Testvérek, de úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás.
Vagyis nagyon. Ezért úgy is szokták őket hívni, hogy ICIPICI. Mert hogy még kicsik is ráadásul.
Ici és Pici egy városban laknak. A város egy olyan hely, ahol sok ház és sok ember van.
Egy reggel Ici és Pici Apával és Anyával beültek az autóba, és elindultak a Nagymamához.
A Nagymama egy olyan helyen lakott, ahol kevés ház volt és kevés ember. Volt ezzel szemben nagy kert, sok fa, veteményes, gyümölcsfák. Cserepekben voltak a fűszernövények, amikről a Nagymama az ennivalóba csippentett minden nap.
Hogyan változtak Ervin bácsi cicái kutyákká?
Reggel, mikor ICI és PICI felébredtek, Nagymama már nem volt az ágyban, a konyhából hallották a hangját. Micó kutyával beszélgetett, aki vele lakott. Micónak csak a neve volt cicás, ő maga nagyon is kutya volt. Ugatott, őrizte a házat és visszahozta az eldobott labdát.
Ici és Pici kifutottak a konyhába. A Nagymama pirítós kenyeret csinált nekik reggelire jó sok vajjal. Kaptak gyerekkávét is, meg friss epret, amit a kertből szedett nekik aznap reggel.
Felöltözni nemigen volt kedvük, pizsamában mentek ki a kertbe, ahol Micó kutyával kezdtek labdázni.
– Gyertek be gyerekek, öltözzetek fel, el kell mennünk bevásárolni! – kiabált ki a kertbe a Nagymama.
– Mindjárt, mondták a gyerekek, –mindjárt, csak még egy kicsit labdázunk.
– Rendben van, de már csak egyszer szólok! –jött ki a Nagymama a házból. –Kikészítettem a ruhátokat ide a székre, vegyétek fel.
Ici és Pici már nagyon jól fel tudtak öltözni egyedül. Amikor elkészültek, beültek a Nagymama autójába, bepakolták a kosarakat, és elindultak bevásárolni. De nem úgy, ahogy anyával szoktak!
A Nagymama ugyanis nem a boltban szokott bevásárolni, hanem egy tanyán.
Mentek, mentek elég sokáig, aztán egyszer csak bekanyarodtak egy úton egy kis ház elé.
Mindnyájan kiszálltak, és megálltak az ajtó előtt.
A Nagymama beköszönt, jó napot kívánok Ervin bácsi! Mire a házból kijött egy furcsa öltözetű bácsi: magas, fekete kalap volt rajta, csíkos nadrág és piros nyakkendő! Ici és Pici még sosem láttak ilyen szépet. A bácsinak fehér bajusza volt és mosolygott.
– Aha, hát ti vagytok a híres ICIPICI, mondta.
– Honnan tetszik tudni? kérdezte Pici.
– A nagymamátok mondta, hogy fogtok jönni hozzá látogatóba-válaszolt a bácsi.
– Gyertek beljebb, éppen elkészült a finom friss vanília fagylalt. Kóstoljátok meg!
Ici és Pici azonnal beléptek a takaros kis konyhába. Ervin bácsinak rengeteg csészéje és két kiscicája volt. A cicákat nagyon szerethette, mert a falon csupa cicás festmény és fénykép volt. Volt fehér cica és tarka, fekete, szürke, cirmos és olyan is, amelyiknek rózsaszín szalag volt a nyakán. A csészéken is cicás mintákat lehetett látni, a konyhaszekrény minden apró kis szeglete cicamintával volt borítva.
– Mi nem szeretjük annyira a cicákat, mondta Ici. Nekünk kutyánk van, Micónak hívják. Igaz, hogy cicaneve van, de ő kutya.
– Semmi baj, mondta Ervin bácsi, csettintett egyet az ujjával, amitől minden cica hirtelen kutyává változott: a falon többé nem cicás, hanem kiskutyás festmények lógtak, a csészékre kiskutyás minták voltak festve, a konyhaszerkényről mindenféle kis-és nagytermetű kutya nézett a kislányokra- még a székeken szúnyókáló cicák is eltűntek, helyettük két kicsi fehér kutya ugrálta körül a vendégeket.
– Hát ezt hogy csináltad? ámult el Pici.
– Semmiség, mondta Ervin bácsi, a vendégek kívánsága számomra parancs. Fő, hogy jól érezzétek magatokat nálam.
Azzal kivett négy kiskutya mintás tányért meg fagylaltoskelyheket a kutyamintás szerkényből, és kitett négy kiskanalat is. A kanalak egészen hétköznapinak tűntek- de amikor a bácsi kimérte a fagylaltokat a kelyhekbe, a kanalak maguktól elindultak a fagylalt felé, kivettek belőle egy kicsit és beletették a gyerekek szájába.
– Azért, hogy ne legyen piszkos a ruhátok –mondta Ervin bácsi
Nagymama bólogatott.
– Vigyázni kell a tiszta ruhára, mondta.
III rész
Borsószedés Ervin bácsi kertjében
Miután megették a fagylaltot, elindultak a kosarakkal a kertbe.
– Először szedjünk borsót, mondta a Nagymama. Ici és Pici körülnéztek, de sehol sem láttak borsót. Jó magas volt a fű, sárga és rózsaszín virágok nyíltak mindenfelé, de borsó egy szem sem volt.
– Nincs is itt borsó, mondta Ici.
– Már hogyne lenne, mondta Nagymama, majd letette a kosarát a földre, dobbantott egyet a lábával, és a kosár egy szempillantás alatt megtelt szép zöld hüvelyes borsóval.
– Nahát! mondta Pici. Tényleg van borsó. Mit kell még szedni?
– Barackot a fáról, mondta a Nagymama.
– Melyik a barackfa, kérdezte Ici.
– Az ott a pipacsok mellett, mutatta a Nagymama.
– Hogy mászunk fel olyan magasra? aggodalmaskodott Pici.
– Nem kell felmászni, mondta a Nagymama, azzal tapsolt egyet, és Ici kosara megtelt illatos barackokkal.
– Szedjünk még valamit, kiáltott lelkesen Pici.
– Már csak egy kevés sárgarépa kell, mondta a Nagymama, az még elfér a borsó tetejére.
A gyerekek körülnéztek, de mivel nem tudták, fán terem-e a sárgarépa vagy bokorban, bölcsen hallgattak. A Nagymama megfordult, újra dobbantott, ezúttal a másik lábával, és ettől zöld leveles, húsos sárgarépák bújtak ki a földből, hogy egyenesen a borsós kosár tetejére repüljenek.
A kislányok a nagymamára néztek, nevetni kezdtek, a Nagymama pedig visszamosolygott rájuk.
– Milyen jó móka ez a tanya, gondolta Ici és Pici. Sokkal jobb így vásárolni, mint az unalmas ábécében.
Ahogy végeztek mindezzel, visszatértek a házba. A mosolygós bácsi így szólt:
– Mindent megtaláltatok, amire szükségetek van? kérdezte
– Igen, mondta a Nagymama, köszönjük szépen. Mérd meg a zöldségeket, hogy ki tudjam fizetni.
– Ó, nem szükséges megmérni, mondta Ervin bácsi, pontosan tudom, mennyit szedtetek.
Azzal ránézett a kosarakra, hunyorított egyet a szemével, majd becsukta, hümmögött egy darabig, mint aki fejben számítást végez, aztán kinyitotta a szemét, és azt mondta:
– Pontosan három kiscica mintás csészével tartoztok. Az a múltkorival együtt már 9, mondta a bácsi.
A Nagymama elővett a kosarából 6 darab kiscicás csészét, és letette az asztalra.
– Ezzel tartoztam, mondta.
– Ó de szépek! lelkendezett Ervin bácsi. Pont ilyenek hiányoztak a gyűjteményemből!
– Készítettem finom teát nektek, mielőtt elmentek, igyatok meg egy csészével. Mondta nem sokkal utána
Azzal újabb kiskutyás csészéket tett ki az asztalra, meg egy nagy teáskancsót.
– Nem szeretjük a teát, mondta Pici.
– Nem szeretjük a teát, ismételte Ici.
– Nem baj, mondta Ervin bácsi, majd kitöltötte a csészékbe a finom illatú teát.
Ici és Pici szorosan becsukták a szájukat, nehogy valaki megpróbálja megitatni őket. Megnyugodva látták, hogy az asztalon nincsenek ott a csodakanalak.
Hanem hirtelen a csészék maguk emelkedtek meg és érkeztek a kislányok szája elé. Anélkül, hogy akarták volna, kinyílt a szájuk és kortyolni kezdték a csészéből a teát.
– Nahát, milyen finom! kiáltott fel Ici.
– Ilyen finomat még sosem ittam! mondta Pici is.
– Milyen tea ez? kérdezték egyszerre.
– Itt szedtem a hozzávalókat a kertembem, válaszolta Ervin bácsi. Legközelebb, ha erre jártok, megmutatom szívesen.
Ezek után elbúcsúztak, bepakolták a kosarakat az autóba és elindultak hazafelé.
Ebéd után mindnyájan lefeküdtek a kertben kiterített pokrócra, hallgatták a méhek zümmögését és lassan lassan mind álomba merültek, még a Nagymama is.
