A fecskék rovarokat esznek. Ha nincsenek rovarok, nincsenek fecskék. Régebben, ha nekivágott az ember az országútnak, pillanatokon belül millió rovar kenődött a szélvédőre.
Ma tiszta az üveg 200 km után is.
Egyre kevesebb a madár. A rovarevők nem találnak rovarokat, azokat kiirtjuk a gyomirtó kemikáliákkal. Méhek sincsenek. (Mondjuk azért tényleg mérges voltam, madár ide vagy oda, ha a kertben a cinkék a méheinkre vadásztak).
A fecskéket bizonyos finnyás emberek szorgalmasan irtják, van, ahol faluszerte leverik a fészkeket, mondván, sok szemetet csinálnak a fecskék. Igaz, potyogtatnak a fészek körül, elismerem, nem túl higiénikus pótlása az angol wc-nek, meg csúnya is. Hát akkor űzzük el őket, milyen szép tiszta lesz a falu.
Aztán a szép tiszta faluban megjelennek a szúnyogok. Mert hogy nincs, aki megegye őket. A szúnyoginvázió ellen bevetjük a szúnyogirtó repülőket, amik vegyszert szórnak a nyakunkba.
Így aztán se fecske, se fecskeürülék, se szúnyog, se szúnyogcsípés, hurrá.
Aztán egyszer csak a szép tiszta, szúnyogmentes faluban egyre több kamaszfiú lesz beteg. Hererák. A szúnyogirtáshoz használt vegyszer miatt.
A fecskefészek alá szögelt deszka, a „fecskepelenka” jó megoldás lehetett volna. Ha valakinek, aki tovább lát az orránál, eszébe jutott volna abban a szép tiszta faluban.
A példa nem az enyém, Orbán Zoltán, a Madártani Egyesület szóvivője tartott egyszer előadást nálunk, ott hallottam.
Mindez arról jutott eszembe, hogy a sógornőmnél jártam Portugáliában. Nála több tucat fecskefészek van az istállóban. Ha leesik a fészek, visszaragasztja. Ha kiesik egy fióka, visszateszi. Nem bánja a madárpiszkot.
Nincs is náluk egy árva fia szúnyog sem.
