Érzékeny lelkű ember vagyok, néha kicsit szentimentális és időnként túlteng bennem az empátia. Különösen együtt tudok érezni a gyerekekkel, az állatokkal és azokkal, akik képtelenek szavakba önteni az érzéseiket.
Most éppen Portugáliában vagyok, egy tanyán, a mi tanyánkon. Itt a narancs-, citrom, gránátalma-és babérfák között kakasszóra, kutyaugatásra ébredek kora reggel, amikor még sötét van. 8 órakor kel a nap, és később is nyugszik, mint Magyarországon.
A szomszéd épület az udvar másik oldalán egy juhakol. Vagy 80-90 állat van benne, akiket gyakran látok legelészni, megcsodálom a jámbor tekintetüket, a kedves szemüket, a kisbárányokhoz bejárok ismerkedni, mókásnak tartom, amikor szopogatják a rácson benyújtott ujjamat. A fogazatuk növényevő fogazat, nincsenek éles fogaik, olyasmit képzeljenek el, mint a gyerekek tejfogai. Veszélytelen fogak, fűevéshez valók. Nem tudnak ártani senkinek.
A minap, ahogy kinéztem az ablakon, láttam, hogy egy nyitott teherautó tolat be az akolba, olyan, amelyik élő állatokat szokott szállítani. Rögtön becsuktam a spalettát, nem akartam tudni, hogy most szedik össze a bárányokat, akiket eladott a gazdájuk. Mikor jó két órával később kinéztem, az autó már nem volt ott.
Kora délután vittem a mosott ruhát teregetni az udvari szárítókötélre. Arra lettem figyelmes, hogy hangos bégetés jön az akol felől. Szokatlan volt a hang, általában csendben vannak az állatok. És akkor belémhasított a gondolat, hogy hiszen most vitték el a kicsiket! Lehet, hogy utánuk sírnak? Azonnal tudtam, hogy igen. A pásztor megerősítette, hogy mindig ez van, amikor megtizedelik őket, egész nap szünet nélkül bégetnek.
Bementem hozzájuk. Mindegyik sírt. Az anyák, a meglett apák, -a kosok – mélyebb hangon, a megmaradt báránykák vékonyka cérnahangon.
Velük sírtam. Elképzeltem a vágóhídra vitt kisbárányokat, akik a tejfogaikkal kapaszkodtak a pásztor nadrágjába, mesélte a pásztor.
Próbálom magam azzal áltatni, hogy nem kell érzelgősnek lenni, az állatokat megesszük, én is nagyon szeretem a báránysültet.
Vagyis inkább szerettem mostanáig. Valahogy nem tudom már elképzelni a fokhagymás kisbárányt mentaszósszal.
