
Elég a vírusból!
Megtettem minden szükséges, javasolt intézkedést. Unom már folyton a híreket olvasni, így kimentem a kertbe, hogy a mostani rendkívüli helyzetet a jó oldalról szemléljem.
Megtettem minden szükséges, javasolt intézkedést. Unom már folyton a híreket olvasni, így kimentem a kertbe, hogy a mostani rendkívüli helyzetet a jó oldalról szemléljem.
Minden tizedik embert érint a székrekedés. Néha elég egy utazás, étrend változtatás, egy váratlan esemény, hogy minden megálljon.
Egy igaz mese Gyuri bácsiról, (a híresen lágyszívű füvesemberről), amit gyerekeknek írtam, de mint minden mesét, ezt is szívesen olvassa gyerek és felnőtt.
Mit csináltak télen a méhek? Hova tűnnek a hideg évszakban a szorgos hangyák?
Volt egyszer egy kutya. Semmi különös nem volt rajta, négy lába volt és két füle, fehér szőre barna foltokkal.
Napi 2-2,5 liter vizet veszítünk a vizelettel, az izzadással és a kilégzéssel. Napi 1 litert pótolunk ebből a szilárd táplálék felvétele során. Folyadék formájában tehát napi 1,5 literre van szükségünk.
Pakolás közben rácsodálkoztam egy pár túrabakancsra, de 3 másodperc után már tudtam, hogy anyám féltve őrzött cipőjére bámulok, nem ő őrizte féltve, hanem én.
Hányszor mosolyogtál már ma? Tízszer? Ötvenszer? Százszor? Ha nem tudod megszámolni, az nagyon jó jel.
Az ünnepeket családi békében és nyugalomban töltöttük apám házában.
Utána pihenésként olvastam egy pár könyvet, amelyeket most nektek is ajánlok.
Ráadás: egy bombajó reggeli receptje!
Ha betegségről van szó, nem lehet egyenlőnek tekinteni a férfiakat és a nőket. Nem csak biológiai, hanem társadalmi, kultúrális és gazdasági tényezők is szerepet játszanak a betegségek nemek szerinti megoszlásában.
Kisebbik unokám, Lea két napja jár óvodába. A legelső napon felütötte a fejét a pánik: tetűriadó!